Lego Space Agency


Falcon 9

2016. január 19. 00:32 - azt mondták irjak blogot

Kezdem rosszul érezni már magam ezzel a bejegyzéssel. Először a kecskeméti Kockafeszt után akartam írni, erről, majd karácsony környékén, de végül most lett belőle. De jobb később, mint soha.

A Falcon 9 története röviden a "merjünk nagyot álmodni" lehetne. Elon Musk miután megszedte magát a PayPalból, belevágott rögtön kettő közlekedési eszközöket gyártó cégbe: egyik az elektormos autóiról ismert Tesla, másik az olcsó rakétáival kísérletező SpaceX. És, hogy mitől lesz olcsó egy rakéta? Mondjuk, hogy nem dobáljuk el minden alkalommal.

spx_crs-2_launch_further_cropped.jpg

Egy Falcon 9 1.0 a Dragon teherűrhajóval. Főbb ismeretőjelek az újrahasznosítható Falcon 9-hoz képest a négyzetes elrendezésű hajtóművek, a landolótalpak és a légterelők hiánya és a rövidebb méret. (Forrás: Wikipedia)

Ez persze, nem annyira triviális feladat. Eddig részben az amerikaiaknak sikerült a Space Shuttlevel, ahol a boosterek és a keringő egység újrafelhasználhatóak voltak, azonban nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel borzasztóan bonyolult, komplikált rendszer volt. Ötletek voltak az oroszoknál is arra, hogy valamit azért visszaszerezzenek a Buranhoz használt rakétákból, de mivel az Szovjetunió széthullása után a technika nagyja az ukránoknál és Kazasztánnál maradt, pénzük meg kb. semmi nem volt a programra, az egész szó szerint ott rohadt szét, ahol volt. Ezután egy darabig nem is jött nagyon új komolyan vehető vállalkozó. 

maxresdefault.jpg

Egy sikertelen landolási kísérlet tengerre... (Forrás: Youtube)

A SpaceX ötlete alapvetően egyszerű volt: ha nem romlott el, ne javítsd meg. Maguk a rakéták és kapszulák teljesen jól bevállt eszközök, nem véletlen, hogy amikor a NASA bejelentette a Constellation programot (a Mars-program eredeti, lemondott verzióját), akkor alapvetően "csak" egy "megnagyobbított" Saturn V-öt és Apollot akart. Végül is, alapvetően a rakéták jó része visszahullik a földre egyébként is, "csupán" azt kellene elérni, hogy egyben abszolválja a földet érést. 

lanry04.jpg

Összes Falcon 9 1.1 indítás egy képen. (Forrás: reddit/spacex)

Erre három módszer van: ejtőernyő, szárnyak és rakéták. Ejtőernyő ekkora méretnél macera, szárnyak nehezek, csökkentik a hasznos terhet, csomó plusz teher rakéta meg úgy is ott van. Persze, gyakorlatban ez azért nem ennyire egyszerű, SpaceX-nek sem sikerült egészen tavaly decemberig. Mivel a rakéta önmagában is több érdekességet rejt, ezért ezt majd legközelebb vesézem ki. Nézzük most a Lego modellt!

wp_20151223_01_52_17_pro.jpg

Mivel a saját modelljeim a vasút köré terveztem építeni, így "természetesen" ez is mozdonnyal szállítható. Lego méreteket tekintve egyébként kifejezetten tekintélyes méretű koloncot tol. Meglepő módon nincsenek súlyponti problémák vele. Működési elvét tekintve hasonló, mint ahogy egy Proton-t is szállítanak: az elülső forgóvázról leemelkedik a rács.

wp_20151223_02_05_23_pro.jpg

wp_20151223_02_06_12_pro.jpg

Minden rendszer kész, kilövésre felkészülni...

wp_20151223_02_07_35_pro.jpg

Ugyan kicsit ocsmányul néz ki az alja, de nem tudtam jobban megoldani a 9 hajtómű elrendezését ezekkel az elemekkel anélkül, hogy ne térnék át a 6 stud vastag csövekre vagy használnék valami másik elemet.

wp_20151223_02_23_22_pro.jpg

Egyelőre így néz ki az űrközpont nagyja. Sajnos a két modell nem méretarányos - Soyuz kb. 45-50 méter magas, míg a Falcon 9 1.1/Reusable 68,5 méter - de azt hiszem, a Lego világában ennyi belefér. (Egyébként sem minifig méretűek a rakéták, szóval...)

wp_20151223_02_23_42_pro.jpg

wp_20151223_02_35_58_pro.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: MOC falcon 9

Kockafeszt Kecskemét

2015. október 04. 20:39 - azt mondták irjak blogot

Valahogy nagyon nem tudtam dűlőre jutni ezzel a bejegyzéssel, de végül csak összejött. Szóval egyszer említette Kálmán, - aki egyébként szintén nem veti meg a fröccsötöntött műanyagot) - hogy szoktak lenni vendégkiállítások is és, hogy nem akarok-e nevezni a Szojuzzal. Mikor láttam, hogy Kecskemétre lehetne, gondoltam, miért ne. És nem is volt olyan rossz döntés, ugyanis meghívtak vendégkiállítónak. Egyébként ez volt a másik oka annak, hogy ilyen kevés dolgot írtam a blogra amellett, hogy augusztusban kicsit elmentem világot látni.

wp_20150913_20_33_39_pro.jpg

9,7 kg, 27x47x65 cm. Mindenféle MÁV és BKK utazási szabályzat szerint tökéletesen kézipoggyász :)

Szóval pár hete egy szép nagy dobozba összepakoltam mindent, amim van. Vittem a már ismert Szojuzt, viszont a kilövőállványt kiegészítettem az alsó üzemanyagtöltő karral is, illetve a boosterek át lettek építve a korábban megtervezettre.

wp_20150909_00_40_51_pro.jpg

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy elég stabil lett.

Vittem még a két Delta 4 szerű rakétám (Heavy és Medium konstrukcióban), ezeket picit módosítani kellett, ugyanis a szervezők nem voltak biztosak abban, hogy elég stabilan megállnak a talpán. Így kénytelen voltam a Heavy-hez rögtönözni a maradékokból egy állványt, a Mediumot meg szétszedtem darabokra egy dobogóra amolyan "oktató jelleggel", hogy ilyen egy többfokozatú rakéta.

wp_20150909_03_01_19_pro.jpg

Kényszerből oktatási célú darabolás.

Megépítettem a Proton-K-t és egy Vega-t is, illetve két maradékokból összerakott rakéta is bekerült a repertoárba.

Készült egy teljesen új kilövőállomás is, méghozzá a Falcon 9R-hez egy Dragon űrhajóval, amiből egy apró részletet már mutattam. Ezekről természetesen lesz részletesebb poszt is, most már nincs hírzárlat.

 

wp_20150918_16_21_43_pro.jpg

Rocket garden. Még pénteken kipakolás után.

Helyileg ugyan kicsit szűken voltam (emiatt a fal mellől kénytelen voltam az ablakba költözni, hogy hátra tudjak terjeszkedni egy picit), de erre készültem, szerencsére sikerült megoldani. Ugyan picit így is egymásra dobált lett, de végül is nem egy komplett terepasztalt vittem. (Mikor itthon egyszer kiraktam mindent, beterítette a fél lakást a vasúthálózat...)

A kiállításról pár szót...

Alapvetően már mindent megírtak Facebookon, blogon vagy Youtuben a KLIKK-esek, szóval inkább csak néhány megjegyzést fűznék hozzá.

Maga a kiállításon rengetegen voltak, picit kicsi is volt a hely hozzá szerintem ennyi emberrel. Plusz egy picit zavaró lehetett, hogy a játszóház a földszinten volt, míg maga a kiállítás a 3.-on, de gondolom a szervezők is abból főztek, ami rendelkezésre állt. Bár kétségtelen, hogy van praktikus oldala is. Nade ennyit a negatívumokról.

 

Maga a kiállításon több terepasztal volt, nagyrészt történelmi témával kapcsolatos, pl. Trafalgari csata, amerikai polgárháború, egy nagyon szép és részletesen kidolgozott II. világháborús dioráma, a Forum Romanum. Meg persze az elmaradhatatlan Star Wars, most épp a Hothi csata. Feltűnt egyébként, hogy a terepasztalok fele valamilyen csatával foglalkozott, csak hogy adjunk egyet a Lego békés jellegének. Nem tartom problémának (főleg, miután maga a Lego is rengeteg nem a legbékésebb témában hoz ki szetteket), csak azért látszik, hogy felnőttek készítik a terepasztalokat.

Tetszett a Western témás terepasztal is és a Honos vonatos része. Maga a város is jó, csak mintha valahogy az egyes részeinek méretezése nem állna össze. (Viszont azt megállapítottam, hogy nem fogok 8 studos szélességben vonatot építeni, egyszerűen túl nagyok nekem, hiába lehet nagyon szép vonat-maketteket készíteni.)  Hja és természetesen, itthon is hódít a labdatutujgatós őrület. (akiyuki Youtuibe csatornája gondolom mindenkinek megvan?)

...és a vendégkiállítókról

Összesen 10 + öt ráadás vendégkiállító volt. Ennek oka az, hogy több fiatalabb is nevezett annak ellenére, hogy elvileg valamivel idősebbeknek, felnőttebbeknek szólt a vendégkiállítói kiírás, de a szervezők úgy döntöttek, hogy "versenyen kívül" indítanak még egy kategóriát a fiataloknak. (Szerintem megtartható jó szokás.)

Amiket kiemelnék: aki nézi a Black Sails-t, az biztos egyből ráismert, hogy mi inspirálhatta a "Nassau Ostroma" című darabokt. Nagyon szép volt még a Cifra palota is, nem véletlen, hogy megnyerte a közönségdíjat. Külön érdekes volt még a Volvo markológép, amiből ugyan szett is készült, ez viszont kidolgozottabb abból a szempontból, hog nem csak a funkciói vannak meg, hanem küllemre is jobban hasonlít az eredetire.

img_8900.JPG

Sheldon osztályú romboló. Űrsílécekkel. (Forrás: klikk.blog.hu)

És ameddig a terepasztaloknál a történelmi témákban volt egyértelmű dominancia, itt a legtöbb közös pont az űr/scifi volt, hárman is voltunk. Scifi témában volt egy "Arctic-2 futárgép", ami akár egy szett is lehetne méretét és kidolgozottságát tekintve.

Ami pedig legjobban tetszett az a "Sheldon osztályó romboló", mind a koncepcióját mind a kidolgozottságát tekintve. Külön ajánlom időzésre a hátsó rész oldalsó dekorációját. Sílécek, bakker, sílécek...

 

Végszó

Összességében jó buli volt, megérte elmenni mind a kiállításért, mind vendégkiállítóként. Ha lesz valami közelebbi alkalom valószínűleg elnézek ismét, ha lesz valami újdonság, megpróbálom vinni is. Apropó vendégkiállítás. Maga a vendégkiállítás verseny is volt egyben és hát... nem jöttem el üres kézzel.

wp_20150921_01_11_13_pro.jpg

Előrehozott karáscony

Egyrészt mindenki kapott egy "Téli korcsolyázás" szettet (úgy is szezonja lesz lassan), aminek köszönhetően még sikerült bezsebelni egy kék Mixelses lényt. Hja és sikerült az egészet megfejelni egy Ecto-1-el. Bár nem vonzott annyira a Ghostbusters, mint téma, azért ez a kocsi szépen össze van rakva. És, hogy mennyire jó, hasznos építőelemek vannak benne, nehéz megállni, hogy ezt ne szedjem szét.

Ha meg már téli korcsolyázás, mint creative szett. Mondja már nekem valaki, hogy nem lehet ebből is űrhajót építeni:

wp_20150921_00_54_42_pro.jpg

Ez egy űrhajó, oké? Mondom OKÉ!?

Szólj hozzá!

"Az űrutazás már rutin"

2015. június 28. 17:36 - azt mondták irjak blogot

Miközben egyesek keményen dolgoznak azon, hogy az ember végre otthagyja a lábnyomát egy másik bolygón érdemes egy picit elmerengeni azon, hogy az űrutazás mai napig egy igen veszélyes "sportág". Szinte a csodával határos, hogy eddig még senki nem halt meg a Kármán vonalon túl, pedig a média által "rutinrepülésnek" nevezett Apollo-13 nagyon karcolgatta a határokat.

Most ott tartunk, hogy a SpaceX közel jár ahhoz, hogy relatíve olcsó, újrafelhasználható rakétánk és űrjárművünk legyen, ami már tényleg közelít ahhoz, amit rutinrepülésnek lehet nevezni. És mégis csak az elmúlt évből: padra visszaeső Antares, Proton-M felső fokozat leállása, sikertelenül pályára állított Progress-ek, és most: kilövés közben megsemmisülő Falcon-9:

Az első start közben megsemmisült Falcon-9 (Lényeg 23:38-tól van)

A CRS-7 küldetés keretében (kereskedelmi utánpótló szolgáltatás) 2,5 tonnányi vizet, oxigént, élelmet illetve egy IDA-1-nek nevezett adaptert vitt volna, ami a későbbi kereskedelmi emberes űrrepülésekhez építették volna rá a PMA-2-re. (Adapterre adaptert... Mondja valaki, hogy csak a szoftverfejlesztők tákolnak ;) Az előző két űrséta is amiatt volt a Nemzetközi Űrállomáson, hogy ezeknek előkészítsék a terepet.

Az igazán rossz a dologban az, hogy ez most zsinórban a második ellátó küldetés, ami meghiúsult. Nem tudom, hogy mennyi tartalékkal terveznek az ISS-nél, de biztos megy most a fejvakarás az összes részt vevő űrügynökségnél.

Összefoglalva: az űrutazás nagyon messze van a rutinrepüléstől. Egyszer valószínűleg az lesz, de egyelőre alig vagyunk előrébb az űrutazásban, mint a Wright fivérek a második repülőgépükkel.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása