Gondolom mindenki ismeri viccet a NASA-ról, az oroszokról meg a millió dolláros golyóstollról. Nos, ha a konkrét sztori valójában urban legend, attól még az oroszok tényleg rengeteg - szerintem - zseniálisan egyszerű megoldást tudtak kitalálni bonyolult problémákra. Egyik ilyen, hogy hogyan jussunk a megfelelő pályára. És egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy a megfelelő pályára jussunk?
Nos, a megfelelő pályához két dolog kell: megfelelő sebesség és megfelelő irány. A sebesség elérése elég egyértelmű: elégetnek a rakétában rengeteg üzemanyagot, hogy elég lendületet tudjon szerezni, hogy a gravitációt ki tudjuk kompenzálni. A megfelelő irány már egy picit trükkösebb. Ahhoz, hogy valami az űrben maradjon oldalirányú lendületre van szüksége. Emiatt a rakéták viszonylag hamar elkezdenek oldalra fordulni, mint ahogy a következő képen is látszik.
Timelapse felvétel a Falcon 9 egyik startjáról. (Forrás: SpaceX)
Ez még önmagában nem olyan bonyolult, hiszen ehhez elég egy picit megdönteni a hajtóművet az egyik irányba és máris arra fog dőlni a rakéta. Ezt még bármely analóg számítógép viszonylag egyszerűen képes kivitelezni.
Persze az sem mindegy, hogy milyen inklinációja (az egyenlítő síkjával bezárt szöge) lesz a pályának: például, ha az egész Földünk élővilágát akarjuk feltérképezni, beleértve az Északi- és a Déli sarkot, célszerű 90°-ban indítani. Ha viszont mondjuk Kínának TV adást sugározni, akkor praktikus minél közelebb maradni az egyenlítőhöz. Ehhez nem is kell más, minthogy először a megfelelő irányba forduljon a rakéta és máris mehet az előző program.
Persze gyakorlatban annyira azért nem egyszerű a rakétát a tengelye körül megforgatni, főleg nem az 50-es évek technológiai színvonala mentén. A problémát viszont meg kellett oldani, mert Bajkonur eléggé a kontinens közepén volt és nem indíthatták akármerre a műholdakat. Szergejék így hát jobb híján minden egyes start előtt megforgatták az egész kilövőállást mindenestül a megfelelő irányba.
Ez a lenti videóban nagyon szépen látszik: a két szétnyitott szervíztorony-kar és az üzemanyag-töltő kar el van fordítva kb. 30°-kal a vasúti sínekhez képest, ahol betolták a rakétát.
Progress MS-3 teherűrhajó indítása egy Szojuz-U rakétán
És ennek kivételesen nem csak az "ami nem romlott el, azt ne javítsd meg" hozzáállás az oka, hanem egész egyszerűen az, hogy az oroszok a mai napig használják a Szojuz rakétákból az U és FG verziókat, előbbieket műholdak, teherűrhajók fellövésére, utóbbit leginkább emberekére. Igen, azt a Szojuz-U-t, amit először 1973(!)-ban lőttek fel és a mai napig egy analóg(!) irányítási rendszerrel repül.
Természetesen azóta fejlődött az orosz technika is: a régi Szojuzokat elkezdték lecserélni a Szojuz-2.1 különféle verzióira. Ezek már modern, digitális számítógépekkel rendelkeznek és képesek kezelni a bonyolultabb manővereket is. Ez jóval nagyobb szabadságot ad a küldetések tervezőinek. Elvileg még két Progress teherűrhajót fognak felküldeni Szojuz-U-kkal, majd 2019-től - ha nem jön közbe semmi komolyabb probléma - az emberek szállítását is az új Szojuz-2.1-ekre fogják bízni.
Új űrközpont, új rakétával és egy új korszakkal: Vosztocsnij, Szojuz-2.1a, digitális irányítás: ez már képes a tengelye körül megfordulni.
De még mielőtt valaki hangossan felszisszentene, hogy bezzeg a régi jóból semmi nem maradt, megnyugtatok mindenkit, hogy a gyufával gyújtás marad.
